A Hoya Vision csapata támogatja a japán általános iskolás diákokat

A japán Hoya Vision Care csapat speciális tudományos órákon vett részt a Miyagi prefektúra elemi iskoláiban a Japán északi részén található Sendaiban és környékén. Ezen oktatási hozzájárulások elismeréseként a Hoya Vision Care-t elismerő oklevéllel díjazta a sendai-i Oktatásügyi Bizottság, amelyért nagyon hálásak vagyunk. 

 

 

A Japán Oktatási, Kulturális, Sport, Tudomány és Technológia Minisztérium által 2016-ban kiadott Iskolai Egészségügyi Statisztikák Kutatása szerint a 20/20-nál kisebb látásélességű japán általáos iskolások százalékos aránya 31,46%-kal rekordmagas volt.

 

Mivel a Hoya úgy véli, hogy mindenki számára fontos, hogy már fiatal korától kezdve pontos ismeretekkel rendelkezzen a szem egészségére és látása vonatkozóan, a Hoya Vision Care részt vesz a hatodik osztályos speciális tudományos tanórák megtartásában.  A Hoya Vision csapata látogató vállalati oktatóként működik közre, és segít a diákoknak, hogy megismerjék a szemüket, hogyan működik, és hogy mennyire fontos a szem. Az megtartott órák során tájékoztatást kapnak arról is, hogy az egyes lencsegyártók és szemüvegüzletek milyen megoldásokat kínálnak, aminek köszönhetően jobban megismerhetik a szemüvegeket.

 

Büszkék vagyunk arra, hogy számos kezdeményezést indítottunk útjára, hogy felhívjuk a figyelmet a szemre, annak fontosságára, beleértve a látás egészségét is.

 

 

Olvassa el a Hoya Group által publikált eredeti cikket. 

Kiemelkedő termékek és kiváló szolgáltatás

A HOYA-nál készséggel válaszolunk minden felmerülő kérdésére, fedezzük fel lehetséges partnerségünket, és meghallgatjuk azokat az ötleteket, amelyeket meg szeretne osztani velünk. Lépjen velünk kapcsolatba az alábbi űrlap kitöltésével.