A szemüvegkeret nagyon fontos számomra, mert kifejezi az egyéniségemet.

A megfelelő keret kiválasztása

JPG

Az emberek többsége az arcunk alapján ítéli meg a megjelenésünket, ezért fontos, hogy a személyiségünkhöz illő kerettípust válasszunk. Egy jól kiválasztott keret képes kiemelni az arcunk előnyös tulajdonságait, vagy ellensúlyozni annak domináns részeit. Négy fontos tényezőt érdemes figyelembe venni:

Arcforma

Az arcformánk az egyik legfontosabb tényező, amit érdemes figyelembe venni a keretválasztáskor.

Kontraszt

A megfelelő keretforma kiválasztásakor figyeljen arra, hogy az legyen kontrasztban az Ön arcformájával. Például, kerek arcformához szögletesebb keretformák is ideálisak lehetnek.

Arány

Általánosságban elmondható, hogy a keret méretének megfelelő arányban kell lennie az arcunk méretével. Ez napszemüvegek esetében nem érvényes, hiszen a napszemüvegek mérete a nagyobb takarás és védelem érdekében általában nagyobb.

Szín

A legtöbb szemüvegviselő olyan keretszínt választ, ami illik a bőrtónusához, vagy a szeme és a haja színéhez. A tónusainkkal kontrasztban lévő szemüveg hangsúlyosabb, ezért ilyet akkor válasszunk, ha feltűnő szemüveget szeretnénk.

Tudjon meg többet az arcformákról!

Rombusz alakú

A rombusz alakú arcrformára hegyes áll, széles járomcsont és széles homlok jellemző. Ezen az arcformán nagyon jól mutatnak a bohó, retró és a járomcsont vonalát kiegyensúlyozó keretek.

  • A színes keretek lágyítják az arc alsó részét
  • A macskaszem alakú keretek (pl. sötét vagy fekete színben) nagyon jól mutatnak a női rombusz alakú arcon
  • Az arcot körülölelő keretek jól ellensúlyozzák az arcvonásokat, és ideális  választást jelentenek férfiak számára
  • A szögletes keretek ellensúlyozzák a hegyes állat

Kerek

A kerek arc szélessége és magassága azonos, ívelt állal és orcákkal. A legmegfelelőbb választás ehhez az arcformához a szögletes vagy az arcot karcsúsító kerettípus.

  • Kerülje a kerek kereteket, válasszon inkább szögletes formákat!
  • Válasszon az arcánál szélesebb keretet. Ez egy kicsit határozottabb kontúrt ad az arcnak.
  • A díszes szár kihangsúlyozza a keretet és határozottabbá teszi a vonásainkat
  • Férfiak esetében a sötét színek kontúros hatást keltenek, és gondoskodnak a férfias megjelenésről

Szögletes

Akárcsak a kerek arc esetében, a szögletes arc szélessége és magassága is megegyezik. Azonban a vonások szögletesebbek, széles állal és erős járomcsonttal A kerekebb, illetve aviátor stílusú keretek ideálisak lehetnek ehhez az arcfromához.

  • Ha erősek a vonásai, használjon nagyobb méretű, vagy fémkeretet
  • Az ovális és kerek formájú szemüvegek is jól mutatnak a szögletes arcon
  • Ha lágyítani szeretné az arcvonásait, ne válasszon olyan keretet, ami a szemöldökét kiemeli
  • Kerülje a túl díszes kereteket, hogy megőrizze az arca lágy vonásait
  • Erős járomcsontú hölgyek esetében pillangó alakú kerettel is lágyíthatjuk az arc vonásait

Ovális

Az ovális arc magassága nagyobb a szélességénél, kerek állal és magas járomcsonttal. Ezen az arcformán a legtöbb kerettípus jól mutat, merjen kísérletezni a legújabb trendekkel!

  • Válasszon közepes vagy nagyméretű keretet, amely kihansúlyozza az arcvonásait!
  • A díszes szárak határozottabb kontúrt adnak az arcformának
  • Ha kifinomultabb dizájnra vágyik, a fémváz lágyítja a szögletes kereteket
  • Ha szögletes keretet választ, ügyeljen rá, hogy a szárak ne legyenek túl alacsonyan, mivel az nagyon megnyújthatja a vonásait!